This tiny collection of poems and pictures is the result of several years of organization, work, waiting, and mostly the helpfulness of many of my good-natured fellow human beings. The wait is over, but there is still plenty to do. My name is Sándor Király. I have been writing poetry since I was young In November 2017, I submitted one of my works to the editorial office of Fedél Nélkül for an art competition announced monthly for homeless people. After a month, I received the news that my poem had won 3rd place out of about 40 submitted works. I had an incredibly good feeling when I was able to see my poem in print for the first time in my life by flipping through the long-awaited tribute copy. That's when I decided to publish some of my poems. After just a few days, he was matched by the thought,...
Anthology of the creators of Fedél Nélkül (1993-2018) The anthology published on the 25th birthday of Fedél Nélkül utcalap tries to present the most significant creators of the paper's quarter century with the help of some of their works. Poems, short stories, pictures, half a hundred creators, hundreds of works.
The author's eighth independent volume, the first published by Fedél Nélkül. It has become a symbol of the discourse on homelessness, claiming a place for itself on every bookshelf. The paper's distributors sold 7,000 copies of the volume published in the fall of 2018 in 3 months.
I was raised by my stepfather and grandparents, but I feel like somehow my father could never really accept me. This feeling accompanied me throughout my youth, affecting all areas of my life. I started dropping out of school relatively quickly and tried my luck abroad instead. I went to several countries, of which I lived the most in the Netherlands, for nearly ten years. This is where I learned scaffolding, in which I managed to get a job. I was working in Den Haag when I had my first stroke. This was followed by another, after which I lay in a coma for eight months. I came back to Hungary after my recovery, five years ago. My unstable medical condition made it difficult for me to find a job, so...
„My hobby is people” Volunteer of the Year in 2021: Attila Marosi Every year, there are people within the walls of the Shelter Foundation (and outside of them) who are distinguished from the circle of volunteers who are already tirelessly active by their annual performance, energy investment and work. We talked to Attila Marosi, the winner of the 2021 Volunteer of the Year award. He has been an entrepreneur since he was young, runs his own company, writes a book (not even the first), plays sports regularly, has been running for 25 years, has been playing soccer for 25 years, is a regular participant in the Lake Balaton swim, and does yoga. He has role models such as politician Bálint Magyar, former minister of education, and pastor Gábor Iványi, president of the Oltalom Charitable Association. He's actively looking for a place and opportunities where he does...
„Customers' attention is good” I was born in Brasov, in the southeastern part of Transylvania, Romania, in 1969. In Brasov, Romanians, Hungarians, and Saxons live side by side in peace. I went to school here, I completed eight grades. I got married young, my partner is also from Transylvania. We had three children, two girls and a boy. We moved to Hungary about ten years ago. Currently, only one of my daughters lives here, the other stayed in Transylvania, and my son went to work in Austria. When we moved, it was very difficult at first, we supported ourselves by odd jobs. Walking around town, we saw that several homeless people had a No Cover page and I was encouraged to ask one of them what kind of page it was, how to sell it,...
Mária Fazekas-Szűcs is a very nice, attentive, blind lady, whom I met at one of her tracks (distributor's location), at the Gyöngyösi út metro station, and we talked a little about her life and newspaper distribution. He was very happy with the opportunity, at the moment he feels it is a great help and an opportunity to present himself and perhaps get closer to a solution in the case of his uninhabitable apartment. I was born in Budapest in 1969, my mother got rubella during her pregnancy, which is very dangerous for pregnant mothers and caused partial blindness for me. I spent my childhood in the Kindergarten for the Blind, then in his elementary school, vocational school, skill development school, and dormitory, I could only be at home during school holidays. I have two younger brothers that I really like, although we used to fight a lot when we were kids because the...
Erika Csenkiné Hajdú has been strengthening the distribution team of Fedél Nélkül since 2021. During his visit to the newspaper's editorial office in Kürt Street, he told us about his life, plans, and the everyday life and challenges of visually impaired people. I grew up here in Budapest. I studied at the School for the Blind until I was 19 years old. As a small child, I went to the Kindergarten for the Blind, and from there to the School for the Blind. This is where I learned to read and write. I have a carpet weaving profession, which I also completed at the School for the Blind. After I wandered out, I lived at the Institute for the Blind and started working for an employer 4 hours a week. I later got married and joined Fedél Nélkül about a year ago. I...
In addition to being a poet, media teacher, and the founding editor-in-chief of the cultural arts magazine Art'húr, Dávid Jóna also publishes as a civil author of the street newspaper Fedél Nélkül. Thirty years ago, in the summer of 1993, he started Art'húr almost exactly when Fedél Nélkül started, where since then many authors have visited, whom we can also meet on the stomachs of Fedél Nélkül from month to month. „I don't know what people on the street can go through, really not, I wouldn't want to be tossing and turning in their vulnerability. However, we can do something, if we poets give a frame and stand by them, then the harmony results in a page that more and more people buy. In this way we can become a help!” – David opines...
Takács Jánosné vagyok. Tímea. 69-es születésű. Budapesten születtem, de Gyálon nőttem fel. Hernádon is laktam a szüleimmel. Egyszer elváltam, és volt egy élettársam, aki elhunyt. Van két gyermekem is. A nagyobbikkal néha találkozunk; pont néhány hónapja utoljára, de a kisebikről semmi hír. Már 10 éve nem láttam. Most a Fedél Nélkül utcalapot terjesztem, de dolgoztam a Kőbányai Sörgyárban is, amíg el nem adták. Ez volt a kedvenc munkahelyem. Négy évet dolgoztam ott. De voltam még parkolóőr, biztonsági őr és a BKV-nál is dolgoztam. Egy rossz házcsere miatt lettem amúgy terjesztő. Feljöttem Pestre, és a Dózsán, ahol laktam, egy nőszemély ajánlotta…
Üde színfoltja vagy utcának, ráadásul egészen egyedi jelenség vagy a terjesztők közt, hisz tőled nem csak újságot, de műsort is kapnak az emberek: terjesztés közben furulyán adsz elő dalokat. Hogyan alakult ki ez a rutin? Mi volt előbb, a zenélés vagy az újságterjesztés? Régebben nem találtam munkát, így kiálltam az utcára énekelni. Aztán egy idő után már nem ment az ének, mert egy darabka szalonnát félrenyeltem, becsúszott a hangszálaim közé. Olyan magas lett tőle a hangom, mint egy mesefigurának, a mentős azt hitte, szórakozom vele. Nem szórakoztam, ki kellett műteni, két évig alig tudtam beszélni. A hangom már soha nem…
Elég régóta vagyok a Fedél Nélkül utcalap terjesztője. Először egy régi terjesztőtől, Rácz Bélától hallottam az újság létezéséről, ő mondta, hogy én is áruljam, mert megéri. Bementem a szerkesztőségbe, és nagyon kedvesen fogadtak. Elmondták, hogy mik a feltételek, nagyon kihangsúlyozták, hogy az újságot adományért cserébe adhatjuk, mert nincs ára. Én rokkantnyugdíjas vagyok, és mellette kiegészítésként próbálkozom a terjesztéssel. Úgy gondolom, elég sikeres vagyok benne, már több éve jutalmaznak ezredesi oklevéllel, és többször kaptam kupát is eredményes munkámért. Megszeretettem nagyon az újságot, mindig elolvasom, így törzsvásárlóimnak is tudom ajánlani. Azért is terjesztek, mert így beszélgethetek az emberekkel, megismerhetem őket. Sokan segítenek…
Budapest Királya „Először lopni jöttem, elloptam valaki összes újságát. Aztán visszamentem, vissza is engedtek, és idővel hivatalos terjesztő lettem, aztán az Év Terjesztője is, többször. Mindig jóleső a díj. Büszke vagyok rá, hogy ezt csinálom itthon. Egész életemben értékesítő voltam, ráadásul tudom, hogy nagyon jó portékánk van.” 2004-ben került képbe a Fedél Nélkül, 19 éve. Hogy hogyan? Azt hiszem, épp csöveztem az utcán és akkor a villamoson egyszer csak jött egy öreg hajléktalan és akkor mutatta, hogy ez és ez és ez van nálam. Én egy kicsit padlón voltam, de erre felkaptam a fejem, ez egy finom dolog,…
Nomen est omen Közel tíz éve terjesztem az újságot hivatalosan, előtte illegálisan tettem ezt a Moszkva téren. Egy idősebb terjesztő javasolta, hogy menjek be a Kürt utcába, és próbáljam meg kikérni az engedélyt. Ott elmondtam, hogy más terjesztőktől vásároltam meg a lapot, és próbáltam azt tovább adni. Eladtam én mindent, egy szórólapot is akár. Elmondtam, hogy szeretném hivatalosan csinálni, mert egyre rosszabb a helyzet, a közteresek és a rendőrök nem nézik jó szemmel a feketézőket. Hál’istennek megkaptam az engedélyt, és elkezdtem az igazi terjesztést. Nekem ez a lehetőség nagyon sokat jelentett akkor is, és most is. Nincs más jövedelemforrásom, az…
Koraszülött voltam, születésem óta nem látok. Szörnyű gyerekkorom volt, nem kellettem a családomnak. Apukámék azért váltak el, mert anyukám választás elé kényszerítette: vagy én kellek neki vagy ő. Apukám engem választott, végül 6 éves koromban a nagyszüleimhez kerültem, ahol mélyszegénységben éltünk. Minden borzalom, amit gyerekkoromban átéltem, az megerősített engem. Mindig az volt bennem, hogy én nem adom fel, erősnek kell lennem. Valahogy föl kell állnom. Valami mindig adott erőt, hogy nekem még dolgom van a földön. Sokszor apukám is nagyon maga alatt volt. Amikor ezt láttam, arra gondoltam, ha most rajta is úrrá van a fájdalom, akkor rajtam nem szabad….
40 éves vagyok, 15 évig utcán élő hajléktalan. Elvált szülők gyermeke. Édesapám felakasztotta magát 17 éves koromban. Az iskolát elvégeztem egészen a technikumig. Sokáig volt egy családi vállalkozásunk. Kereskedelmi egységeket működtettünk. A lakásmaffia segítségével ezeket elvesztettük, aztán a lakásunkat, majd az albérletet is elbuktuk, nem maradt semmink. Időközben megnősültem, született egy lányunk, aki egy hónapja ment férjhez. Ám egy sikkasztás miatt börtönbe kerültem, próbáltam stabilizálni anyagi helyzetünket, belebuktam. Majdnem öt évet ültem. Mikor szabadultam, a feleségem azt mondta: vendégszoba, de helyette inkább az utcát választottam. Ez 2007-ben volt, azóta ott töltöm a napjaimat. A nagybátyám, szintén hajléktalan, tanított meg arra,…
Azt hiszem úgy lesz teljes a kép, ha a „sikerrovat” hasábjain a saját történetemet is megírom, hiszen közel másfél évtizedet töltöttem jómagam is az utcán. Meg aztán könnyű a más fenekét a csalánba verni, mások sztoriján csámcsogni. Hogy ez a vád ne érhessen, magamról is megemlékezem. Teszem ezt többek között azért, mert közelmúltban némi folyosói összeszólalkozás után azt vágta őszülő fejemhez kedvenc szomszédom, ne csak másokat pellengérezzek ki, magamról is írjak. Az Olvasó kérése számomra parancs. Tehát, tessék Kornéliusz úr, íme az áhított cikk. Én is, mint oly sok magam korabeli férfiember, hajléktalanná VÁLTAM. Így, szó szerint. Azért lettem hajléktalan,…
Miskolcon születtem, de gyakorlatilag csak néhány évet töltöttem ott, majd Karcagra kerültem, az Alföldre, ott éltem 33 éves koromig. Ezután költöztem Budapestre, a rendszerváltás utáni időszakban, vagyis az azt követő munkanélküliség idején. Szolnoki Csanya Zsolt, de mostanában inkább csak Csanya vagyok. 30 évesen kezdtem csak el verseket írni. Előtte is nagy versrajongó voltam, de addig nem írtam. Sokat olvastam, főleg Nagy Lászlót, Bari Károlyt, Balogh Attilát és próbálkoztam én is, de azt éreztem, nem megy. Aztán egyszer, egy alkalommal, nem is tudom, írtam egy verset, és mintha átlendült volna valami, adott egy lendületet, én meg elkezdtem írni, írni, írni. Meg…
Németországban, Gerában születtem 1972-ben, édesanyám német, édesapám magyar állampolgár volt. A gyerekkoromból igazából nem is élmények jutnak eszembe, inkább fájdalmak, traumák, amik sokáig feldolgozatlanul kísértek. Két és fél éves koromban édesanyám egy hideg, elhagyatott lakásban hagyott. Rendőrök találtak rám, a kihűlés állapotában, kék foltokkal a testemen. Sokáig kísértett egy álomkép, ahogy fekszem az oxigénsátorban. Persze idővel rájöttem, hogy nem álom volt, hanem a valóság. Anyámat aztán lecsukták kisgyermek veszélyeztetéséért, a testvérem az anyai nagyszülőkhöz került, én pedig intézetbe. 1978 decemberében megjelent az intézetben édesapám, és elhozott magával Magyarországra. Nem tudtam hová tenni, de 6 évesen mégis éreztem egyfajta felszabadulást. Ott…
Nehezen tudnék elfogultság nélkül felvezető sorokat írni róla, mentségül, rászolgált az elfogultságra. Egyszerűbb lenne egy kép a jobb kezemről, mert ő az nekem. A sokszor két bal kezemet leváltja, ha kell, játékos gyerek akit lelőni sem lehet, igazi rosszcsont aki hülyeségeket pakol a retikülömbe, hogy aztán otthon értetlenül nézzek, mi a fene ez, máskor csak rámnéz és annyit mond, téged megsebeztek nagyon amióta nem láttalak, pedig profi smink és még profibbnak hitt mosoly az arcomon, de átverni nem lehet, mert figyel, naprakész mindenből, legyen az újság címlapja vagy épp az apróhirdetések, kitűző lejárat , a terjesztőink problémái vagy lelkiállapot a…
A szüleim elég fiatalok voltak, hamar elváltak, és mindketten úgy gondolták, hogy egy új kapcsolatban én akadály lennék. Az anyám, aki egyébként pedagógus volt, egyik nap elvitt az óvodába, és soha nem jött vissza értem. Rendőrségi kocsi vitt az óvodából a gyámügyhöz, így lettem állami gondozott 3 évesen. A rokonság szerint már szobatiszta voltam, de az otthonba kerülés után minden éjszaka bepisiltem. Az intézetben a beteg gyereket bántják az egészségesek, a nagyok pedig a kicsiket. Engem rendszeresen ütöttek. 9 évesen lettem utcagyerek, akkor szöktem meg először, aztán folyamatosan szökésben voltam. Az intézetben féltem, mert bántanak, de az utcán is féltem,…
Állami gondozásban nevelkedtem, 33 éves vagyok. Ugyan 7 éves koromig a szüleimmel éltem, de semmilyen emlékem nincs abból az időszakból, anyámmal 18 éves koromban találkoztam és hiába volt az az első 7 év, én úgy éreztem, akkor ismerem csak meg, ott látom először. Vidéken voltam otthonban meg egy kis ideig nevelőszülőknél is, huszonévesen jöttem fel Budapestre. 8 általánost és a 9.-10. osztályt végeztem el, szakmám sajnos nincs. Amikor nagykorú lettem az intézet segítségével vettünk az életkezdésimből egy házikót ott lent, úgy tűnt, egyenesbe jön az életem, de jött egy lány és vele azt hittem, az igazi szerelem. Nem így történt,…
„Fedél nélkül egy lépést se!” – kínálja az újságot. Középkorú, egyenes észjárású ember, egyedül él. Napközben az Országgyûlés Irodaháza elõtt, este a Nemzeti és a Müpa közötti területen értékesít. Hogyan lettél hajléktalan?Mezõkomáromban, egy autóipari cégnél dolgoztam,amikor volt egy egészségügyi problémám. E miatt kirúgtak,pedig nem mentem el táppénzre sem, szabadságot vettemki, nehogy megtudják. De megtudták.Család?Elváltam, hagyjuk. Három gyermekem van, 4, 5 és 7 évesek, Székesfehérváron élnek nevelõszülõknél, minden negyedik szombaton van láthatásom. Rájuk költöm az összespénzemet.Van elképzlésed a jövõjükkel kapcsolatban?Beleszólásom nincs. Az töltene el büszkeséggel, ha saját álmaikat meg tudnák valósítani, ha boldogok lennének. Ebben ahogy tudom, támogatnám õket.Õk töltik ki…
„Próbálom megfejteni, hogy ki vagyok” Nem volt könnyű gyerekkorom, de azért talán mégiscsak lehetett gyerekkornak nevezni, rengeteget játszottam, rosszalkodtam. 3,5 éves koromig édesanyám egyedül tartott el, ezután jött életünkbe a nevelőapám – innentől kezdve ő nevelt, vagyis próbált… Agresszív ember volt és intenzíven alkoholizált. Fizikailag csak nagyon ritkán bántott, sokkal inkább a lelki terrort alkalmazta, mindannyiunkon. Uralkodó típus volt. Sok volt a törés-zúzás, hangoskodás – igazából csupa olyan dolog, ami egy gyermeknek nem éppen álom. 30 éves koromra jutottam el odáig, hogy ezt nem engedem többé. Fogtam édesanyám kezét, és addig jártuk a rendőrségeket és bíróságokat, amíg meg nem szabadultunk…
Víg Erzsébet, vagyis a mi Vígerzsink egy csupa mosoly Buddha a Nyugati aluljárójából. Kedves, udvarias, nyugodt, nehéz kizökkenteni a béketűréséből. De nem is ez volt a célom a beszélgetésnél, inkább csak megtudni, hogy került egy vidéki városka vasutas házából a Nyugati téri aluljárójába. Mert a válasz nem annyi, hogy vonattal. 37 éve születtem itt Budapesten, de szinte azonnal vidékre, Heves megyébe költöztünk, onnan jöttünk vissza Pest megyébe, Isaszegre. Édesapám nem sokáig élt velünk, sajnos alkoholbeteg volt és rengeteget bántott minket, így hárman maradtunk, anyukám és a két testvérem. Az egyik bátyám nagyon korán meghalt, a másikukkal nem igazán tartjuk a…
Az Év Önkéntese 2020 Mielőtt az interjút készítettem volna, nem volt túl sok információm Gáborról, amit tudtam, hogy Ő lett az év önkéntese és hogy a végzettsége összefügg a matematikával, a beszélgetés végére azonban egy nagyon izgalmas és sokszínű életpálya képét kaptam, ami egyben elgondolkodtató és inspiráló is volt számomra. Budapesten születtem, itt is nőttem fel. Gyermekkoromban már kiderült, hogy a matematika kiemelt fontosságú lesz az életemben. Középiskolában matematikai lapokban oldottam meg feladatokat, az ebben szerzett sikerek irányítottak a Közgáz matematikus közgazdász képzésére. Az egyetem alapvetően meghatározó volt a jövőmet tekintve. Harmadévtől kezdve volt lehetőségünk rá, hogy tárgyainkat az érdeklődésünk…
,,Hinni kell, hogy idővel jobb lesz!” Timi és Francis 17 éve vannak együtt. Szerényen, de boldogan éltek. Aztán 2012-ben Francis szívinfarktust kapott, ágynak esett, és a párnak egy évig szinte semmi jövedelme nem volt. Aztán ahogy erőre kapott, jött az ötlet, hogy beállnak terjesztőnek a Fedél Nélkülhöz. Mellette a férfi ott folytatta, ahol abbahagyta, és alkalmi munkákat vállalt, a Mammutban takarított, kőművesként dolgozott. Sajnos ennek meg is lett az eredménye: 2019-ben jött az újabb infarktus. A járvány miatt nem fogyott az újság sem, így a tönk szélére jutottak. Innen álltak fel, mikor elkezdtek könyvekkel foglalkozni. Röhrig Géza verseskötetével próbálkoztak először,…
,,A léleknek is kell valami.” Egy kis tasakból épp mézet nyomott a citromos teába, mikor rátört Jánosra a köhögőroham. Rosszak otthon a nyílászárók, a szoba estére teljesen kihűl, hiába ékeli ki az ajtót, csak kinyitja a huzat. Sűrű bocsánatkérések, a kanál párszor a csésze falához koccan, ahogy reszketeg kézzel megkeveri az italt, majd megint jön a köhögés. Ezúttal rövidebb, de így is könny szökik tőle a szemébe. Megtörli egy szalvétával, ujjait egy kis melegség reményében a duplafalú üvegpohár köré kulcsolja, és megkérdezi: Hol is tartottunk? Szóval igen, nehéz volt a gyerekkorom egy alkoholista apa mellett, aki elitta és eljátszotta minden…
Szenográdi Rékától két dolgot mindenképpen meg szerettem volna tudni. Először is azt, miért kezdett el a Menhely Alapítványnál szociális munkásként dolgozni, amikor végzettsége alapján filozófiát is taníthatott volna. Másrészt az is érdekelt, tizenegy év után miért köszönt el tőlünk, hiszen a búcsúbulin is egyértelműen kiderült, nem csak kollégái, hanem hajléktalan ügyfelei is kedvelik, szeretik őt. A történet azonban korábbról kezdődik, Rékát pedig kérdezni is alig kellett, szívesen mesélt életéről, munkájáról. Csömörön az általános iskolába még mackónadrágban jártam. Pest megyei voltam, de nem eléggé pesti. Volt az általános iskolában egy színjátszó szakkör, amit nagyon szerettem. Emlékszem, a Mátyás királyról szóló…
A legcsendesebb forradalmár Hét év. Mágikus számnak tartják, azt mondják, ennyi idő alatt cserélődnek ki a sejtjeink, megy tönkre a házasságunk, septem artes liberales – a hét szabad művészet volt a középkori egyetemek bölcsészképzésének a gerince, Isten hét nap alatt teremtette a Világot és 1956. október 23-án megteremtette Leé Józsefet is. Hét éve nincs már köztünk, bár ez egészen sosem lesz igaz. Itt van, mindig is itt lesz, ezek a sejtek nem cserélődtek ki, ez a „házasság” nem ment tönkre, a művészete meg örök és megkerülhetetlen.Nem törvényszerű talán, hogy aki forradalom napján születik az maga is forradalmárrá legyen, de valahogy…
A szentesi csibész gyerek Nana Pál vagyok, de sokan Ricsinek hívnak, az a becenevem. Szentesen nőttem fel, itt jártam iskolába is. Édesapámmal és nevelőanyámmal éltem, majd volt egy időszak mikor nevelőintézetbe kerültem. Csibész voltam, megkaptam érte a büntetésem. Szabadulásom után a családom nem vette jó néven, akivé váltam, nem volt más választásom, feljöttem a fővárosba. Édesanyám itt élt a IX. kerületi Pipa utcában. Kb. öt évig voltam anyukámmal, de a lakáson olyan sok tartozás volt, hogy azt nem tudtuk letörleszteni, így elárverezték és az utcára kerültem.Először a 90-es évek végén kezdtem az újságozást Ungi Tibor idejében. Az újsággal úgy ismerkedtem…
1982-ben születtem a Margit Kórházban, a gyermekkorom azt gondolom elég színes volt. Csepelen laktunk, majd Kisújszállásra költöztünk, ahol édesapám vállalkozásba kezdett, de ez sajnos nem volt sikeres, ezzel kezdődtek a gondok, édesapám ekkor az alkoholba menekült, hogy a vállalkozásából adódó csalódottságát enyhítse. Ez helyzet rövidtávon is adósságokat szült, a bank elvitte a kertes házunkat, így albérletből-albérletbe kezdünk költözni, ami mind nekem, mind a három idősebb testvéremnek nehéz volt. Sajnos a helyzetből adódóan egyre több veszekedés volt a szüleim között, ami olykor akár tettlegességig is fajult. Amikor 16 éves voltam, a nővérem vette át a nevelésem, azonban egy kis lakásban éltünk,…
Önkéntes Fedél Nélkül 2021. május 06. 698. szám Az Utcafotós Nem lennének családi fotók azok nélkül a családtagok nélkül, akik a tökéletes pillanatban géppel a kezükben nem örökítenék meg a jövőnek a pillanatot és azokat az embereket, akiket szeretünk nézni, mert hozzánk tartoznak. Nincs ez máshogy a mi kis családunkban sem. A mi egyik ilyen, kamerával a kezében résen levő családtagunk Kósa Krisztián fotós. Ő mesélt magáról. 1975-ben születtem Nagykátán. Alföldi gyerekként természetesen mindig a hegyek vonzottak és ez a szemléletem megmaradt azóta is: mindig izgat az ismeretlen, az enyémtől eltérő. Gimiben az utolsók között választhattam nyelvet – választásnak nem…
Terjesztő Fedél Nélkül 2021. április 22. 697. szám Kéthetente a hét közepén két dolog fix a szerkesztőségben, amin nem fog sem eső, sem hó, sem kánikula: megjelenik az új Fedél Nélkül lapszám és megjelenik a Szakács Janó is, mert lételeme a segítés. Márpedig a temérdek újság behordásához bizony elkél a férfierő és annak sosem vagyunk híján, ha itt a Janó. Az ezt követő mozdulata is borítékolható, fellapozza és elolvassa a friss újságot a „Közvetlenül segíthetek” rovatnál kezdi és megnézi, miben tudna segíteni a sorstársainak. Szerzett így már vércukorszintmérőt cukorbeteg terjesztőnknek, mert nála valahogy mindig a másik az első. Mindemelett szerény…
Terjesztő és szerző Fedél Nélkül 2021. március 11. 694. szám Debreceni születésű vagyok, sok országban jártam, sok tapasztalatom van, de némelyik tapasztalatot nem akarnám átadni senkinek. Nem is tudom már mikor, de idekerültem Budapestre, megismerkedtem Erzsivel, akivel nagyon sok ideig laktam együtt. Nagyon összetartottunk, tavaly azonban sajnos elhunyt, vérmérgezésben. Nem tudtak már mit tenni érte az orvosok.Nem tartom számon, hogy mióta árulom ezt az újságot, de jelenleg ez az egyetlen jövedelmi forrásom. A Jászai Mari téren lehet főként megtalálni, ahol szinte úgy érzem, mintha egy család része lennék. Az emberek rendkívül összetartóak itt. Bármire szükségem van, azonnal segítenek. Nagyon sok idős…
Terjesztő Fedél Nélkül 2021. február 25. 693. szám Az összefogás ereje Géza Úrral és gondos gazdájával egy esős novemberi napon találkoztam. Józsit már messziről észrevettem, feltűnő jelenség vállán kis kedvencével. Már az első perctől kezdve látni azt az összefogást, ami kapcsolatukat jellemzi.
Terjesztő és szerző Fedél Nélkül 2021. február 11. 692. szám Aranka 1969.december 12-én láttam meg a napvilágot. Ez kicsit túlzás, mert nem láttam, vakon születtem, de az orvosok kísérleteztek rajtam és 20 éves korom körül láttam 7 százalékot. Ez volt a maximum. Az ikertestvéremmel születtem, de ő nem élte túl, koraszülöttek voltunk. 80 deka voltam. Amire már emlékszem, az az ovi és a Vakok Általános Iskolája. Hát az egy csoda hely volt! Mindig jó idő volt, meleg, mindig volt étel, senki nem gúnyolódott rajtunk. Mi otthon rossz körülmények között éltünk. Arról álmodoztam, hogy orvos leszek, ez egy törés az életemben, hogy…
Terjesztő Fedél Nélkül 2018. május 31. 623. szám 33 éves vagyok. Budapesten születtem, majd édesanyámmal leköltöztünk vidékre, Heves megyébe. Ott édesapám olyan életmódot élt, ami miatt mi visszajöttünk Pest megyébe, Isaszegre, ott nevelt fel minket édesanyánk. Két bátyám közül egyik elhunyt, másikkal nem tartom a kapcsolatot. Elvégeztem az általános iskolát, majd szakmunkásnak tanultam, bőrdíszművesnek. Úgy volt, hogy miután végzünk, átvesznek minket a bosnyák téri üzembe, de mire ide eljutottunk, becsődölt a gyár. Majd felkerültem Pestre, körülbelül 8 éve, akkor találkoztam a lappal és kezdtem el terjeszteni, még engedély nélkül. Ezután többen mondták, hogy jöjjek el a Kürt utcába, meg fogom…
Terjesztő Fedél Nélkül 2018. május 17. 622. szám Édesapám pesti, édesanyám tabi. Tabon születtem, utána Kaposvárra kerültünk, majd Pestre, a 9. kerületbe a nagymamához, itt született a húgom. Nehéz gyerekkorom volt, anyám dolgozott, abból éltünk leginkább. Apám meg ivott. Húgommal intézetbe kerültünk, ahonnan apánk próbált elvinni, de nem mentünk vele. Az intézetben volt szabadsága az embernek, szerettem ott lenni. Atletizáltam, meg futottam, de leginkább a foci állt hozzám közel. Játszottam is sokáig, a ferencvárosi sportiskolába jártam, aztán egy baleset miatt abba kellett hagynom, mert nem bírták a térdeim. Volt egy másik balesetem is, kiestem a vonatból, ráadásul olyan helyen, ahol…
Szerző, Terjesztő Fedél Nélkül 2020. július 16. 677. szám Szüleimtől tudom, hogy első versemet kétévesen írtam – ruhában alszom, tenger az arcom. Az irodalom benne volt a családunkban. Nagyapám öccse, Fekete Lajos nyugatos költő volt. Író, költő édesapám sokat tett azért, hogy én is írjak, bírálta, javítgatta a műveimet. Egyetemistaként sokszor jelent meg versem olyan folyóiratokban, mint a Jelenkor, Mozgó világ, Élet és Irodalom. Eredetileg biológus akartam lenni, lenyűgöz és motivál a természet, de egy tanárom javaslatára hozzám jobban illő szakot választottam. Pécsre az egyetem magyar-esztétika szakára mentem, de átjártam hallgatni etológiát meg biológiát is. Igaza volt a tanáromnak, hálás…
Terjesztő Fedél Nélkül 2020. június 18. 675. szám Forró Ferenc már nem fiatal lapterjesztő, hiszen nem is olyan régen, május 27-én töltötte be hatvannyolcadik életévét. Azok, akiknek az Astoria aluljáró útjába esik, látásból már jól ismerhetik, mert reggel kilenc órától délután négyig-ötig ott szokta árulni a Fedél Nélkül újságot, és az ínyencek még könyvet is vásárolhatnak tőle. Ha életkorban nem is, terjesztőként fiatalnak számít, tavaly februárban kezdte ezt a munkát. A hajléktalan szállón egy társa adta a tippet, amikor éppen munka nélkül maradt, hogy keresse fel a Kürt utcában a Menhely Alapítványt, ott majd mindent elmondanak erről a lehetőségről. Még…
Önkéntes Fedél Nélkül 2019. október 31. 660. szám A munkámmal segíthetek 15 éve kerültem kapcsolatba a Fedél Nélküllel. Egy kollégám és barátom, Fekete András akkoriban alapított egy kis könyvkiadót. Elmesélte, hogy szeretne kiadni egy antológiát hajléktalan művészek alkotásaiból. Beszélgettünk a témáról, érdekesnek találtam. Megkértem, hogy elkísérhessem, amikor hajléktalan művészekkel találkozik. Így jutottam el az utcalaphoz, és így ismertem meg Kepe Robit, a főszerkesztőt. Kértem munkákat és önkéntes lettem. Elkezdtem postázni, fénymásolni és segíthettem, hogy a pályázatokra beküldött művek a megfelelő dossziékba kerüljenek. Később megtanulhattam valami keveset a webszerkesztésről és egy-két évig felraktam az újság tartalmát a weboldalra. Havonta jártam be…
Terjesztő Fedél Nélkül 2020. augusztus 27. 680. szám „Szia, Erdei-Nagy Nikoletta vagyok, Fedél Nélkül újságot terjesztek, valamikor másodállásként, valamikor főállásban. Saját célra gyűjtök magamnak és két gyermekemnek. Megköszönném, ha egy újság árával támogatna engem. Az újságnak meghatározott ára nincs, annyit ad, amennyit gondol.” Rossz gyerekkorból rossz felnőttkorba cseppentem és mindig egyedül voltam. 10-11 éves voltam, mikor apu elment otthonról és új családot alapított. Anyu egyedül volt velünk, én onnan indultam én anyámtól, a semmiből. A 8 általánost elvégeztem, utána pár évet kihagytam, nem voltam jó gyereke anyámnak, próbáltam menekülni, aztán elkezdtem a szakmunkásképzőt, de teherbe estem és otthagytam. 18 évesen…
Terjesztő Fedél Nélkül 2020. március 19. 670. szám Ica több mint egy éve terjesztőnk, a körúton a Madách Színház előtt találhatják meg vevői nap mint nap. Kedves, aranyos kerekesszékes, középkorú hölgy. Kovács Dániel terjesztő kedves ismerőse, ő általa ismerte meg a Fedél Nélkül újságot és kezdte el nyugdíjkiegészítésként terjeszteni. Megkedvelte a lapot, rendszeresen elolvassa és ajánlja vevőinek, akik vissza-visszatérnek hozzá, beszélgetnek vele és megvásárolják. A Madách Színház közelsége segít neki a terjesztésben, a színház dolgozói, vezetősége örömmel fogadta őt, mivel csendes, kedves személye nem zavarja őket és segítőkészen állnak rendelkezésére. Egy idősek otthonában él, havi 70 ezer forintot kell fizetnie…
Terjesztő Fedél Nélkül 2019. december 12. 663. szám A Nyugati téri aluljáró csöppet sem unalmas forgatagában talán az egyetlen fix pont a Balla házaspár. Viki és Péter harmadik esztendeje minden egyes nap este hét óráig árulják ott a Fedél Nélkül újságot, de kapható náluk Röhrig Géza verseskötete, az angyalvakond és Gellért András könyve, a Befalazott csőgörény is. Amikor beszélgetni kezdünk, már egy kis vita is kialakul közöttünk arról, kit tekinthetünk hajléktalannak. Péter szerint az az igazi hajléktalan, akinek semmilyen lehetősége nincs és valóban az utcán él. Ilyen értelemben ők talán nem is számítanak hajléktalannak, hiszen állandó bejelentett lakcímük van. Igaz,…
Terjesztő Fedél Nélkül 2019. augusztus 08. 654. szám Tamás majdnem 7 éve lelkes terjesztőnk, a Szabadság téren és a Corvin-negyed között terjeszti a lapot reggel csendesen, de barátságosan. Szerencsére vannak törzsvevői, de mindenkit szívesen megismer, habár nem túl bőbeszédű ember. Egy arab ismerősöm révén kerültem az újsághoz körülbelül 6 éve. Ő mutatta meg ezt a lehetőséget és nagyon megtetszett, mert nagy szükségét érzem a mindennapokban. Nagyon jó, hogy mindennap találkozok emberekkel, akik színesítik az életemet. Hányattatott sorsom volt, apukám korán meghalt és anyukámnak nehéz volt egyedül nevelnie engem és négy testvéremet, később emiatt bentlakásos iskolába kerültem. Régebben volt fix munkám,…
Terjesztő Fedél Nélkül 2019. szeptember 19. 657. szám Kisalbert Tamás vagyok, 1955-ben születtem Hódmezővásárhelyen. Tősgyökeres vásárhelyi vagyok, a Szabadság téren laktam feleségemmel és 3 gyermekemmel. Sajnos nem éltem példamutató életet, az ital hatalmába kerített és gépeztem is. Elveszítettük a lakásunkat, a gyermekeim nevelőszülőkhöz kerültek, elváltam. Utána laktam albérletben, de nem tudtam fizetni, majd hajléktalanná váltam, idegrendszeri problémákkal küzdöttem, rokkant nyugdíjas lettem. A nyugdíjam viszont nem volt elég a megélhetésemre, ezért akkori pártfogóm ajánlotta a Flaszter nevű újságot. 1998-ban elkezdtem terjeszteni, bejártam hivatalokba, vendéglátóhelyekre ajánlani az újságot, hogy kialakítsam törzsvásárlókörömet. Pár hónap alatt sikerült is állandó vevőket szereznem és ahogy megismertek,…
Terjesztő Fedél Nélkül 2020. április 09. 671. szám Nem vagyok hajléktalan, mások tartanak annak, mivel benne vagyok egy ilyen rendszerben. Jelenleg egy középkategóriás szállón lakom, ami eléggé tűrhető, de azért le van robbanva a hely, úgyhogy tervezem a költözést. Még soha sem laktam utcán. Ha nem volt hol aludnom, bementem a Dózsára, ahol a hölgyeknek van fapadja és ott töltöttem az éjszakát, de nekem mindig volt szállásom. Aki akar, annak van. Normálisan kell élni, ilyen szar állapotban is. Ugyanúgy elvégeztem az általános iskolát, mint bárki más, utána egészségügyi szakközépbe jártam, aztán 20 éves koromban sérült a hallásom, és az egyetemet…
szerkesztőségben dolgozó munkatárs Fedél Nélkül 2019. május 37. 649. szám Idén májusban lett egy éve, hogy tagja vagyok a Fedél Nélkül közösségének. Előtte sokféle munkát végeztem, futárkodtam nyolc évet, dolgoztam a Közéleti Roma Nők Egyesületénél és az V. kerületi Kisebbségi Önkormányzatnál. 2009-ben lakcím nélkülivé váltam – már nem laktam tartósan vidéken a szüleimmel –, a pesti albérletekben pedig nem jelentettek be minket. Amikor Pestre jöttem, egy énekesnőt kezdtem menedzselni, koncerteket szerveztem neki, nagyon élveztem, illetve volt egy egyesületem is, a Tehetséges Fiatalokért Egyesület. A gyerekemnek volt egy zenekara – a Fénysugár zenekar –, ezért is kezdtem bele ebbe a pályába,…
Terjesztő Fedél Nélkül 2019. május 02. 647. szám Selmeci Tibor, aki nagyon kedves, bölcs ember és mindig nagyon jó vele összetalálkozni és beszélgetni, született hajléktalannak vallja magát. Miután elvégezte iskoláit, elhelyezkedett dolgozni, aztán családjával nézeteltérései akadtak, így feljött Budapestre munkát vállalni. Sokszor újra kellett terveznie életét. Az ezredfordulóban elhatározta, hogy eladja mindenét és egy túrabiciklivel meghódítja a világot. Hol biciklivel, hol vonattal, hol repülővel, hol lábbal járta főleg Európát. Ilyenkor mindig szabad ég alatt aludt és egy ponyvát terített a feje fölé. Egyszer külföldön egy réten több ideig telepedett le, és ez okból kifolyólag épített egy nagyon szép, átriumszerű földbe…